Már jegyvásárlás is viccesre sikeredett, erre a darabra:  mentünk megvenni a lefoglalt jegyeket, útközben defektet kaptunk az autópálya kellős közepén, másfél órás szerencsétlenkedés után sikerült megoldani a gondot és eljutni a színházba, ahol kb nyolcadjára sikerült kitalálni, hogy melyik is az a jegy ami még szabad :o)
Egyébként a könyvet olvastam előbb, ami alapján a második szereposztás sokkal élethűbb és szimpatikusabb lett. Ebben Maxim de Wintert Szabó P. Szilveszter „én”-t pedig Vágó Zsuzsi.
Amikor megvettük a jegyeket, a számunkra létező legjobb szereposztást kaptuk meg. A fent említett két színész mellett Jack Fawell szerepében személyes kedvencem Mészáros Árpád Zsolt, Frank Crowleyt Földes Tamás, Mrs. Danverst pedig Nádasi Veronika alakította.

Az első dal amit meghallgattam belőle a jégmosoly volt, ami persze minden poént lelőtt, de mivel úgy is úgy ültem be az előadásra, hogy a könyvet már olvastam, élvezhető volt. Karácsonyra megkaptam a cd-t, így azt is betéve tudtam már :o)

Vágó Zsuzsi, nagyon jó ebben a szerepben, a történet elején igazán nem vesszük észre „ént” a színpadon, a végére pedig teljesen átalakul egy védelmező asszony szerepébe. Tökéletesen visszaadja a könyv által elképzelt karaktert.

Szabó P. Szilveszter, teljesen megfelel annak a képnek amit az olvasó elképzel, de a legnagyobb dalánál a Jégmosolynál nem volt igazán a toppon. Elrontotta a dalt, hamisan énekelt, kicsit olyan volt mintha nem lenne igazán jelen. Persze mindenkinek lehetnek rossz napjai, csak valahogy Szilvesztertől ezt nem várná az ember. Ettől függetlenül a többi jelenetben remekelt, csak a jégmosolyra nagyon kíváncsi voltam, és kicsit többet vártam volna.

Nádasi Veronika Mrs.Danverse hátborzongató. Amikor először megjelent kirázott a hideg, és szabály szerűen féltem. A Rebecca című számánál, percegik hatalmas sikoltozás  és ujjongás volt a nézőtéren annyira jól sikerült.  

Mészáros Árpád Zsolt Fawellje a tipikus rossz fiút tükrözte. Jól áll neki ez a szerep és nagyon jól vissza is adja. A Nem szól szám című dalnál, annyira sunyi volt, hogy az embernek kedve lett volna felállni és megpofozni.
Ennél a dalnál a többi jelenlévő (Maxim, „Én”, Frank) is szerették volna megtenni. Maxim egyébként később le is csapja :o)

Fent ültünk középen, ami egyébként nagyon jó hely, de rájöttem, hogy jobban szeretek a földszinten ülni. Képes vagyok inkább a 16.sorban nyújtózkodni, mint fentről szemlélni az eseményeket.

Áprilisban újra nézzük, majdnem ugyan ezzel a szereposztással, de már az első sorból :o)